EN ISO 52120 röviden

A szabvány négy fő feladatot lát el:

1. strukturált listába rendezi az energiahatékonyságot befolyásoló szabályozási és automatizálási funkciókat;
2. módszert ad minimumkövetelmények és műszaki specifikációk meghatározásához;
3. faktorokon alapuló módszert biztosít az automatizálás várható energiahatásának első becsléséhez;
4. részletes módszert ad egy konkrét épület automatizálási funkcióinak energetikai értékeléséhez.

A szabvány ezért egyaránt használható:

• új épület követelményeinek meghatározásához;
• meglévő épület automatizálási állapotának felméréséhez;
• felújítási koncepció kidolgozásához;
• tervezési és beszerzési követelmények kialakításához;
• funkcionális ellenőrzéshez;
• energetikai hatásbecsléshez;
• EPBD-hez kapcsolódó hiányosságelemzéshez.

Mit ért a szabvány épületautomatizálás alatt?

Az EN ISO 52120 megközelítésében az épületautomatizálás nem azonos egy központi számítógéppel vagy egy grafikus BMS-kezelőfelülettel.

A BACS magában foglalhatja:

• az érzékelőket;
• a mérőket;
• a helyiségszabályozókat;
• az automatizálási vezérlőket;
• a beavatkozókat;
• a kommunikációs hálózatokat;
• a felügyeleti szoftvereket;
• az optimalizálási algoritmusokat;
• a naplózási és riasztási funkciókat;
• az üzemeltetést támogató mérnöki szolgáltatásokat.

A szabvány szerint az épületautomatizálási és szabályozási rendszer olyan termékek, szoftverek és mérnöki szolgáltatások együttese, amely automatikus szabályozással, monitoringgal, optimalizálással és az emberi beavatkozás támogatásával segíti az épület műszaki rendszereinek energiahatékony, gazdaságos és biztonságos működését.

Ez fontos különbség. Egy épület rendelkezhet látványos felügyeleti rendszerrel úgy is, hogy az energiahatékonyságot ténylegesen befolyásoló szabályozási funkciók csak alacsony szinten működnek.

Milyen műszaki területeket vizsgál?

A szabvány funkciólistája többek között az alábbi területekre terjed ki:

• helyiségfűtés;
• hőtermelés és hőelosztás;
• használati meleg víz;
• helyiséghűtés;
• hűtőenergia-termelés és elosztás;
• szellőzés és légkondicionálás;
• világítás;
• árnyékolás;
• helyi energiatermelés;
• energiatárolás;
• energiafelhasználási adatok gyűjtése;
• riasztások és hibafelismerés;
• trendelés és riportálás;
• intelligens hálózati kapcsolódás;
• műszaki épületmenedzsment.

A szabvány nemcsak azt vizsgálja, hogy van-e automatikus vezérlés. Megkülönbözteti például a központi szabályozást, a helyiségenkénti szabályozást, a kommunikáló helyiségszabályozást, a jelenlétfüggő működést és az integrált, több szakágat összehangoló megoldásokat.

A négy energiahatékonysági osztály

Az EN ISO 52120 négy épületautomatizálási energiahatékonysági osztályt határoz meg lakó- és nem lakóépületekre.

A D osztály olyan működést jelent, amely nem teljesíti a C osztály minimumfunkcióit. A szabvány szerint az ilyen rendszereket korszerűsíteni kell, és új épületet nem indokolt ilyen automatizálási szinten kialakítani. A B osztály a C osztály funkcióin túl fejlettebb automatizálási és meghatározott műszaki épületmenedzsment-funkciókat igényel. Az A osztály további, magas energiahatékonyságú és több szakágat összehangoló működést jelent.

Mit jelent a C osztály?

A C osztály a szabványos automatizálási referencia. Jellemzően már rendelkezik automatikus szabályozással és alapvető időprogramokkal, de a rendszerek kommunikációja, igényfüggő működése és optimalizálása korlátozottabb lehet.

Mit jelent a B osztály?

A B osztály fejlett automatizálási szint. A C osztály funkcióin felül olyan megoldásokat igényelhet, mint:

• kommunikáló helyiségszabályozók;
• igényfüggő fűtés, hűtés és szellőzés;
• fejlettebb idő- és alapjelkezelés;
• energiaadatok trendelése;
• központi hibajelzés;
• az üzemeltetési eltérések felismerése;
• műszaki rendszerek közötti adatkapcsolat.

A szabvány külön kiemeli, hogy B osztálynál a helyiségszabályozóknak kommunikálniuk kell az épületautomatizálási rendszerrel.

Mit jelent az A osztály?

Az A osztály nagy energiahatékonyságú automatizálást és fejlett műszaki épületmenedzsmentet jelent. Jellemző lehet:

• foglaltság- vagy levegőminőség-függő adaptív szabályozás;
• több műszaki szakág összehangolt működése;
• integrált fűtés-, hűtés-, világítás- és árnyékolásvezérlés;
• fejlett energetikai elemzés;
• folyamatos optimalizálás;
• a műszaki rendszerek működésének aktív visszacsatolása.

Az A osztály tehát nem egyszerűen több érzékelőt vagy nagyobb BMS-szoftvert jelent. A rendszerek közötti funkcionális integráció és a tényleges igényekhez igazított működés a meghatározó.

Nem a termék, hanem a megvalósított funkció kap osztályt

Az egyik leggyakoribb félreértés, hogy egy vezérlőre, BMS-szoftverre vagy kommunikációs rendszerre önmagában rá lehet mondani, hogy EN ISO 52120 szerinti A vagy B osztályú.

A szabvány osztályozása azonban nem egyetlen termékre, hanem az adott épületben ténylegesen megvalósított funkciók összességére vonatkozik.

Ugyanaz a vezérlőrendszer:

• egy épületben megvalósíthat B osztályú működést;
• egy másik épületben csak C osztályú funkciókat;
• hiányos programozás vagy nem megfelelő üzembe helyezés esetén akár ennél gyengébb működést is.

Az osztály meghatározásához a szabvány funkciólistáján egyenként kell ellenőrizni, hogy az adott épületben milyen szabályozási szint valósult meg. Egy meghatározott osztály csak akkor állapítható meg, ha az ahhoz szükséges releváns funkciók teljesülnek.

Nem minden funkció alkalmazandó minden épületben

A szabvány értékelése nem mechanikus ellenőrzőlista.

Ha például az épületben nincs hűtési rendszer, akkor a hűtés szabályozásához tartozó funkciókat nem kell figyelembe venni az osztály meghatározásakor. Ugyancsak figyelmen kívül hagyható egy funkció, ha a tervező szakmailag igazolja, hogy az adott épületrészben nem eredményezne érdemi előnyt.

A szabvány szerint az olyan műszaki szolgáltatáshoz kapcsolódó funkció is kizárható az osztályozásból, amely az épület teljes energiafelhasználásának kevesebb mint 5 százalékát érinti, és ezért energetikai hatása nem tekinthető lényegesnek.

Ez nem jelent korlátlan felmentést. Az eltéréseknek szakmailag indokolhatónak és dokumentálhatónak kell lenniük.

Hogyan számítható az automatizálás energiahatása?

Az EN ISO 52120 két módszert tartalmaz.

1. Részletes számítási módszer

A részletes módszer akkor alkalmazható, ha megfelelő információ áll rendelkezésre:

• az épületről;
• a műszaki rendszerekről;
• a szabályozási funkciókról;
• az üzemidőkről;
• az alapjelekről;
• a rendszerkapcsolatokról;
• az automatizálás működéséről.

A módszer az automatizálási funkciókat más EPB-szabványok szerinti részletes épületenergetikai számításba építi be. Előnye, hogy a konkrét épület és a megvalósított funkciók részletesebben értékelhetők. Hátránya, hogy jelentős mennyiségű megbízható bemeneti adatot igényel.

2. BAC-faktor módszer

A faktor alapú módszer egyszerűsített, első becslést ad arról, hogy az eltérő automatizálási osztályok hogyan befolyásolhatják az épület éves energiafelhasználását.

A módszer különösen az előkészítés és a korai tervezés során hasznos, amikor még nem áll rendelkezésre minden részletes rendszeradat. A kiindulópont rendszerint a C referenciaosztály, ehhez viszonyítható a D, B vagy A szint várható hatása.

A faktor módszer eredménye azonban nem megtakarítási garancia. Az értékek tipikus épületekre, használati profilokra és előre meghatározott feltételekre épülnek. A tényleges eredmény függ többek között:

• az épület kiindulási állapotától;
• az épülethasználattól;
• a rendszerek méretezésétől;
• az üzembe helyezés minőségétől;
• az üzemeltetői beállításoktól;
• az időjárástól;
• a felhasználói viselkedéstől.

A szabvány maga is különbséget tesz a részletes értékelés és a faktorokon alapuló durva becslés között.

Mi a kapcsolat az EPBD és az EN ISO 52120 között?

Az EPBD és az EN ISO 52120 nem azonos szerepet töltenek be.

Az EPBD jogi keretet ad

Az (EU) 2024/1275 irányelv meghatározza az érintett épületek és műszaki rendszerek kötelező funkcionális képességeit. A nem lakóépületekre vonatkozó BACS-követelmények között szerepel többek között:

• az energiafelhasználás folyamatos nyomon követése;
• az adatok naplózása és elemzése;
• az energiafelhasználás kiigazításának támogatása;
• az energiahatékonyság összehasonlító értékelése;
• a hatékonyságromlás felismerése;
• az üzemeltető tájékoztatása;
• a rendszerek közötti kommunikáció és interoperabilitás.

Az EN ISO 52120 műszaki értékelési keretet ad

A szabvány segítségével az EPBD általános funkcionális elvárásai konkrét automatizálási funkciókra, szabályozási szintekre és ellenőrizhető műszaki követelményekre bonthatók.

Az Európai Bizottság hivatalos EPBD-iránymutatásának műszaki melléklete szerint az EPBD 13. cikk (10) bekezdés a), b) és c) pontjában meghatározott BACS-képességek az EN ISO 52120-1 szerinti B osztályú szintnek feleltethetők meg. A Bizottság azt is jelzi, hogy a meglévő BACS-képességek felmérése és a funkcionális hiányosságok azonosítása elvégezhető az EN ISO 52120-1 alapján.

A 2026. május 29-től alkalmazandó beltéri környezeti minőség monitoringjához kapcsolódó új BACS-képességeknek a Bizottság iránymutatása szerint legalább az EN ISO 52120-1 B osztályú szintjéhez kell igazodniuk.

Az EN ISO 52120 B osztály EPBD-megfelelést jelent?

Nem automatikusan.

Az EPBD nem azt írja elő, hogy minden érintett épületnek formális EN ISO 52120 tanúsítványt kell szereznie. Az irányelv a ténylegesen teljesítendő funkciókat határozza meg.

Ezért nem pontos az a kijelentés, hogy:

Az EPBD minden érintett épület számára kötelezően előírja az EN ISO 52120 szerinti B osztályú tanúsítást.

A szakmailag helyes megfogalmazás:

Az EPBD BACS-követelményeinek műszaki referenciaszintje az Európai Bizottság iránymutatása szerint az EN ISO 52120-1 szerinti B osztály, de a megfelelőséget a ténylegesen megvalósított és működő funkciók alapján kell igazolni.

Egyes, adott épületben nem alkalmazható vagy műszakilag, illetve gazdaságilag nem megvalósítható részfunkciók dokumentált indokolással elhagyhatók lehetnek. Ez azonban nem teszi szükségtelenné az EPBD konkrét funkcionális követelményeinek ellenőrzését.

Hogyan használható a szabvány egy konkrét projektben?

1. Rendszerleltár készítése

Fel kell mérni:

• milyen műszaki rendszerek találhatók az épületben;
• mely területeket szolgálják ki;
• milyen szabályozók, érzékelők és mérők működnek;
• milyen rendszerek között van kommunikáció.

2. Funkciók azonosítása

A szabvány funkciólistája alapján meg kell határozni, hogy az egyes területeken milyen szabályozási szint valósult meg.

Nemcsak azt kell ellenőrizni, hogy van-e például helyiségszabályozás, hanem azt is, hogy:

• központi vagy helyiségenkénti;
• kétállású vagy moduláló;
• kommunikál-e a központi rendszerrel;
• figyelembe veszi-e a jelenlétet;
• összehangolt-e más műszaki rendszerekkel.

3. Osztály meghatározása

A releváns funkciók alapján megállapítható a jelenlegi automatizálási osztály. Az osztályt nem egyetlen kiemelkedő funkció, hanem a teljes alkalmazandó funkciókészlet határozza meg.

4. Hiányosságelemzés

Össze kell hasonlítani:

• a jelenlegi állapotot;
• a kívánt osztályt;
• az EPBD funkcionális követelményeit;
• a magyar jogszabályi előírásokat;
• az épület üzemeltetési céljait.

5. Fejlesztési program

A hiányzó funkciókat műszaki és gazdasági szempontból kell értékelni. Nem minden esetben szükséges a teljes automatizálási rendszer cseréje.

Gyakran fejleszthető:

• a szabályozási program;
• az adatnaplózás;
• a helyiségi kommunikáció;
• az időprogram;
• az alapjelkezelés;
• a hibafelismerés;
• a mérési struktúra;
• a riportálás;
• a különböző alrendszerek integrációja.

6. Funkcionális tesztelés

A megfelelőséget nem elegendő tervdokumentációval vagy eszközlistával igazolni. Ellenőrizni kell, hogy a funkciók a valóságban is működnek-e.

A tesztelés kiterjedhet például:

• időprogramokra;
• helyiségszabályozásra;
• fűtés-hűtés reteszelésére;
• jelenlétfüggő működésre;
• riasztásokra;
• trendnaplózásra;
• kommunikációs kapcsolatokra;
• hibás működés felismerésére;
• energiafelhasználási riportokra.

Mit nem igazol önmagában az EN ISO 52120?

A szabvány szerinti osztályozás önmagában nem bizonyítja, hogy:

• az épület teljes egészében megfelel az EPBD-nek;
• a rendszer megfelelően lett méretezve;
• a hidraulikai rendszer beszabályozott;
• az érzékelők pontosak;
• az automatizálás megfelelően van programozva;
• az épület tényleges energiafogyasztása alacsony;
• a számított megtakarítás a valóságban is megvalósult;
• az üzemeltető megfelelően használja a rendszert.

A szabvány fontos műszaki keret, de a megfelelő eredményhez szükség van:

• helyes tervezésre;
• megfelelő kivitelezésre;
• beszabályozásra;
• üzembe helyezésre;
• funkcionális tesztelésre;
• megbízható mérési adatokra;
• folyamatos üzemeltetési visszacsatolásra.

Miért fontos a tulajdonos és az üzemeltető számára?

Az EN ISO 52120 legnagyobb gyakorlati értéke az, hogy az „okos épület” vagy a „korszerű BMS” általános megfogalmazások helyett ellenőrizhető funkciókat határoz meg.

Segítségével a tulajdonos pontosabban megállapíthatja:

• mit tud jelenleg az automatizálási rendszer;
• mely funkciók hiányoznak;
• milyen szintű fejlesztés indokolt;
• mit kell előírni a tervezőnek és a kivitelezőnek;
• milyen működést kell tesztelni az átadáskor;
• mely fejlesztések járulhatnak hozzá az energiahatékonysághoz;
• hol szükséges további mérés vagy rendszerintegráció.

A szabvány így közös szakmai nyelvet teremt a tulajdonos, az energetikus, a gépész tervező, a villamos tervező, a rendszerintegrátor és az üzemeltető között.